Olaszországi utazások

2017\03\20

Különleges élmények Szicíliában járva

Szicília kihagyhatatlan látnivalóiról már írtunk, így most a szigeten kínálkozó különleges programokról szeretnék szólni. Az Etna újabb kitörése felelevenítette bennem a korábban Szicília szigetén töltött napok emlékét. Az első kardhal ízét, az Alcantara hűvös vízét, az iszapfürdőzését Vulcano szigetén és a világ legjobb granitáját Siracusában…2001 nyarán egy kisebb kitöréssel lepett meg az Etna bennünket, melyet földrengés előzött meg. Én személy szerint a földrengést átaludtam, így másnap érdeklődve hallgattam az izgatott beszámolókat a hajnali kalandról. Mindenesetre maga az Etna számos kalanddal, és programmal várja a látogatókat. Így ha már túl vagyunk az első kötelező látogatáson , Etna tüze likőr kóstoláson és egyebeken akkor válasszunk egy lovaglást az Etna lankáin, egy Mountain Bike, Jeep vagy  Quad túrát. Vagy….
 

Síeljünk az Etnán!

Vulkáni láván síelni…? Síeltél már valaha úgy, hogy közben a kék tenger látképében gyönyörködhetsz? Ha nem akkor Szicília bizony ezt is lehetővé teszi a számodra! Bizony sok síelő bakancslistáján szerepel, hogy ugyanazon a napon síeljen a hegyekben és fürdőzzön a tengerben...A világ egyik legemlékezetesebb élménye lehet a tűzhányó hegyoldalában kialakított pályákon síelni és gyönyörködni a fantasztikus panorámában. 1_122.jpg

Grotta del Gelo-Jégbarlang

Egy látogatás az Etna jégbarlangjában egy igazán különleges kirándulást ígér. 2030 méter magasságban található a barlang, Randazzo közelében, ahol a hőmérséklet soha nem lépi túl a 0 fokot. Európa legdélibb jégbarlangja egy igazán tartalmas napi program, hiszen a teljes túra 7-9 óra. Két útvonal közül választhatunk: az egyik Rocca Mandorlaból indul Randazzo irányába, míg a másik Piano Provenzana városából.

Parco Avventura dell’Etna

Dél-Olaszország legnagyobb kalandparkja Milo városának a közelében található. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt fantasztikus szórakozást ígér. www.parcoavventuraetna.it

Alcantara 

Az Alcantara szurdokvölgy a sziget egyik legérdekesebb természeti jelensége, egy csodaszép hely, ahol a lávába vájt folyó jéghideg vizében fürödhetünk. A szurdokvölgy garantáltan felejthetetlen látvány és élmény mindenkinek. Pláne ha mindezt egy canyoning túra keretén belül tesszük emlékezetessé.

1_117.jpg

Só templom

Palermo városától 3 órányira találjuk a bányát, mely (Scavuzzo) 2,5 km távolságra van Realmonte városától. Olaszország legnagyobb kősóbányájában mindennap több tonna kiváló minőségű só kerül a felszínre. A bányában 30 méterrel a tengerszint alatt, és majdnem 200 méterrel a bejárat alatt találjuk a Só katedrálist. 20 méter széles, 8 méter magas és 100 méter hosszú , 800 fő befogadására alkalmas. A számos sóból faragott alak mellett természetesen a bányászok védőszentje Szent Borbála alakja is megtalálható itt. Minden évben , december 4-én a védőszent ünnepén misét celebrálnak a só templomban. Minden hónap utolsó szerdáján látogatható, maximum 30 fős csoportokban.1_118.jpg

La Scala dei Turchi

És ha már ezen a környéken járunk, nem szabad kihagynunk Realmonte közelében egy fantasztikus helyet. A Scala dei Turchi (Török lépcső) Szicília egyik legkülönlegesebb természeti képződménye. A több száz méter hosszú lépcsőzetes sziklafal vakítóan fehérsége elkápráztat. Ezt a színt egyébként a cement alapanyagának a márgakőnek köszönheti. A viszonylag enyhe lejtésű falat gyalogosan is be lehet járni, a környék pedig fürdőzésre is kiváló. A Scala dei Turchi vakítóan fehér teraszai a Törökország délkeleti részén lévő Pamukkale teraszmedencéit juttatják eszünkbe. A szicíliai Scala dei Turchi azaz „török lépcső” onnan kapta nevét, hogy a múltban a török kalózok ide kötötték ki csónakjukat , miközben rajtaütésszerűen fosztogattak a területen. 1_119.jpg

Favignana és a tonhal

A tenger nagy pillangója… ahogyan a 70-es években Salvatore Fiume festő elnevezte a szigetet, garantáltan meghódít szépségével.  Favignana szigetéről már sokszor írtam. Egy hajókirándulás, fürdőzés a partjainál kihagyhatatlan a Szicíliaában járóknak. A „pillangó sziget” a Tirrén-tenger egy kis szigete Szicília partjaitól 7 km-re. Az Egadi-szigetekhez tartozik. Gyönyörű partjairól és legszebb strandjairól is sokat olvashatunk (Burrone , Cala Azzurra, Cala Rossa), így én most a tonhal kapcsán szeretnék pár szót szólni a szigetről. Favignana a tonhal feldolgozás királynőjeként is ismertté vált, így ha itt járunk keressük fel a tonhal-múzeumot is, és vásároljunk mindenképpen a kiváló minőségű vörös tonhalból is. La Tonnara di Favignana 32 hektár területével a mediterrán világ legnagyobb tonhal feldolgozója. És ha már itt járunk búvárkodjunk, kerékpározzunk , kóstoljuk meg a helyi specialitásokat és: Nézzük meg a naplementét a Punto Sottile-i világítótoronynál! Élvezzük a sziget legszebb panorámáját Favignana legmagasabb pontjáról, a Santa Caterina erődből. Fürdőzzünk meg a kristálytiszta vízben, a Cala Rossa szikláinál!1_120.jpg

Szicília egy Fiat 500-assal

Romantikus, kalandos...Ez a túra mindent tud. Ha valaha is álmodtál arról, hogy egy régi Fiat 500-ast vezethess, akkor itt az alkalom. Szicília szigetén több túra közül is választhatsz. Kalandozhatunk egyet az Etna lábánál, ahol a híres bortermelőknél is látogatást tehetünk. Megnézhetjük a Keresztapa híres bárját, mely még ma is működik. Bejárhatjuk Taormina környékét és elgurulhatunk Savoca apró falujába egy Fiat-tal. Itt játszódnak a "bárjelenetek" a "BAR VITELLI" teraszán.Legnagyobb nevezetessége a kis falunak egy régi villa, melyben  a híres bár üzemel ahol a Keresztapa egyik jelenetét is forgatták. A Bar Vitelli-t nem lehet eltéveszteni, szemben a templommal a főtéren, és minden turista arra tart. A nyitva tartás olaszos, de mindenki kivárja, mert inni akar a híres granita-ból és meg akarja nézni a filmes relikivákat.  1_121.jpg

Street food

Túl a klasszikus és mindenhol elérhető kínálaton, mellyel Olaszország szerte találkozunk, Szicíliában már komplett túrák épülnek fel, melyek a városnézés mellett a helyi specialitásokból összeállított kóstolókat is biztosítják a lelkes gasztro kalandoroknak. Az elmúlt években egyre népszerűbb a street food kínálat, melyet egyszerűen az utcán menet közben ehetünk meg. A helyi specialitások mellett természetesen a nagy klasszikusokkal is találkozunk a szigeten.

1_124.jpg

Marsala és a bor

Marsala, Modica és az Etna környékén találhatóak Szicília legjobb borászatai. Marsala környékén a híres Donnafugata boros pincéje mindenképpen megér egy ízletes menü párosítással összehangolt borkóstolót.1_123.jpg

És a különleges programok sora még nem ért végett…Hiszen választhatunk egy izgalmas quad túrát Segesta templomai között, egy fantasztikus túrát Catania városából hőlégballonnal vagy egy főzőtanfolyamot, hogy elsajátítsuk a szicíliai konyha remekeit...Ahogy Goethe is mondta Szicíliáról: "Itt van a kulcsa mindennek..."

2017\03\12

O sole mio & amit nem szabad kihagyni

A Sorrentói-félsziget ideális bázis Campania tartomány felfedezésére. A legfontosabb látnivalók egyszerűen elérhetőek innen, északról a Nápolyi-öböl, míg délről a Salernói-öböl határolja. A félsziget az egyik leglátogatottabb turistacélpont Olaszországban, úgy természeti szépségei, mint gazdag történelmi-kulturális öröksége miatt. Az Amalfi-part 1997 óta az UNESCO Világörökség részét képezi. A Circumvesuviana vonalnak köszönhetően gyorsan elérhető Pompei, Herculanemum, a Vezúv és Nápoly is.

1. Nápoly-Da Michele

1_107.jpgNápolyt látni és meghalni…A mondás eredete vitatott, talán csak egy félreértésből származik, vagy J. W. Goethe írta le az Utazás Itáliában című művében, miután a városban járt. Az biztos, hogy mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni Nápolyba. Ha betartjuk az alapszabályokat és így nem mi leszünk a szerencsétlen turista egyike akiknek a nyakából kitépik az aranyláncot vagy letépik válláról a  táskáját. megkockáztatom, hogy vissza is vágyunk majd. Én legalábbis így voltam minden alkalommal. Mindent meglehet szokni, a káoszt és a koszt is. Természetesen nemcsak maga a város, hanem a környékén található rengeteg látnivaló is kihagyhatatlan, így aki a gyönyörű Sorrentó helyet Nápolyt választja talán még inkább átélheti a dél , semmihez sem hasonlító hangulatát. A nápolyi sikátorok és a rengeteg szerencsehozó „corno”, a piaci kavalkád, a frissen sült pizza illata…És akkor maradjunk is a pizzánál. Nápolyban kötelező megkóstolni az igazi nápolyi pizzát. Hol máshol tehetnénk ezt, mint a város legrégebbi pizzériájában. Az 1870 óta működő pizzéria előtt garantáltan várnunk kell majd, valószínűleg nem keveset. De az élmény megéri a várakozást.

2. Vezúv és a Lacryma Christi

Sokan úgy gondolják veszélyes kitörésre készülhet a Vezúv, hiszen a korábban igen aktív vulkán már több mint 70 éve csendben van. Egy kirándulás a Vezúvhoz kötelező az idelátogatónak, de fokozhatjuk a hangulatot egy gazdaság látogatással is, ahol a vezúv oldalában lévő talajú földeken, különleges bioborokat is készítenek. Szalámi, provolone, bruschetta mellett a Vezúv borát a híres Lacryma Christi-t is megkóstolhatjuk. A száraz vörösbor „Krisztus könnye” névvel csak a Vezúv lejtőiről származó, már a rómaiak által is kedvelt bor lehet. A helyiek úgy tartják  mágikus csodatévő hatású, a mindent meggyógyító Lacryma Christi. Ha nem szeretjük a hagyomásnyos túrákat, lóháton is bejárhatjuk a vulkán környékét vagy akár trekking programot is választhatunk. Az ókorban a Vezúvot Héraklész (Hercules) szent hegyének tartották. Ismertsége elsősorban a 79-es kitörésének tudható be, amelyben hamuja és lávája eltemette Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944-ben). Napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak.1_108.jpg

3. Pompei és Herculaneum

Folytassuk akkor a Vezúv után,  pusztításának fő helyszíneivel. Ez a két több ezer éves romváros 20 km-re fekszik egymástól. Egy látogatás felér itt egy valódi időutazással. Hát még ha olyan szerencsések vagyunk mint én az első látogatásom alkalmával, amikor is este egy különleges hang és fényjáték keretén belül láthattam a csodát. Kr.u. 79-ben az ókor leghíresebb katasztrófája tette ezt a 2 várost halhatatlanná és világhírűvé, így napjainkban Olaszország egyik kiemelt turisztikai célpontja, a Világörökség része is. Lakóházakba, bordélyokba , ókori „snack bárokba”, termékbe pillanthatunk be, ahol az utcákon „zebrák”, és keréknyomok is mesélnek a dicső múltról.1_109.jpg

4. Campi Flegrei

Kicsit más, talán kevésbé ismert, de nem kevésbé érdekes ez a Nápoly közeli terület sem. Campi Flegrei: azaz a tüzes vagy lángoló mezők, a forrongó föld birodalma... A Campi Flegrei vagy Flegrei-mezők egy kalderákból, azaz kiszélesedett kráterekből álló vulkáni terület Nápolytól és a Vezúvtól északnyugatra, a Pozzuoli-öböl körül és a Flegrei-félszigeten. Különféle vulkáni kúpok (27), kráterek és kalderák sűrű csoportosulása. Már az ókori görögök is így hívták a Nápolytól északra eső vidéket. A vulkanikus területen járva kihagyhatatlan a csípős szagával messziről utat mutató Solfatara alvó vulkán krátere, mely tulajdonképpen a kénes fumarolák kigőzölgése miatt nevezetes. Cuma, az antik görög kolónia romjai is itt találhatóak, de a rómaiak kedvelt nyaralóhelye is volt ez a terület, melyet a villák és fürdők valamint egy elsüllyed város maradványai igazolnak. Mert van itt egy titokzatos hely is...Egy elsüllyedt város a tenger mélyén, mely őrzi az antik római villák, utak és nimfák örök titkát...1_110.jpg

5. Szigetek

Capri festői szigetét képekről, nevéről biztos mindenki ismeri, sőt a legtöbben valószínűleg jártak már itt egy-egy klasszikus túra alkalmával. Nápolyból és Sorrentó városából rendszeresen indulnak kirándulóhajók a szigetre. Szépsége és népszerűsége vitathatatlan ezért most inkább Ischia szigetéről szeretnék szólni, mely talán kevésbé ismert, pedig apró városai, partja elbűvölő, és a Madonna del Soccorso templom teraszáról a naplemente is felejthetetlen! A vulkanikus eredetű szigetet, dús növényzete miatt a helyiek csak "Zöld sziget" néven emlegetik. Termálforrások, homokos tengerpartok, kitűnő konyha és finom borok várják a látogatókat. A másik nagy kedvencem Procida. Campania tartomány egyik meseszép szigetéről van szó, mely a nápolyi kikötőből kb. 40 perces hajózással érhető el. Procida, színes kis házaival már messziről elbűvöli a látogatókat.1_111.jpg

6. Az Istenek ösvénye

Ha már túl vagyunk a klasszikus túrákon Amalfi, Positano, Ravello és a Smaragd barlang megtekintésén válasszunk egy felejthetetlen túrát, mely minden évben turisták ezreit vezeti végig egy meseszép útvonalon, ahol fantasztikus panoráma vár ránk. Il Sentiero degli Dei...Az útvonal Agerola, városától indul, 650 méter tengerszint feletti magasságból, majd Nocelle érintésével érkezik el Positano városáig.  Mítoszok és legendák, szirének varázslatos történetei adják meg a hely különleges hangulatát. Sziklák, barlangok (Grotta del Biscotto), gyönyörű panoráma teraszok ahonnan az Amalfi-part, Capri csodálatos látványa vár. A túra Agerola vagy Praiano városából indul és kb. 3 óra hosszat tart. (7,8km) 1_112.jpg

7. Mozzarella

1_113.jpgKeressünk fel mindenképpen egy caseificio-t és kóstoljuk meg a helyi sajtokat, no és persze a leghíresebbet mindenképpen. A Mozzarella di Bufala Campana sajt előállításához kizárólag teljesértékű, friss bivalytej használható fel. Paestum felé járva több kiváló helyszín is adódik egy ilyen látogatásra. A legjobb mozzarella di bufala 100% -ban bivalytejből készül, természetesen kézzel és legalább 500 gramm. Ha igazi mozzarellát akarunk kóstolni ez is nagyon fontos! Mióta láttam, hogyan készül és megkóstolhattam a frissen tekert, csöpögősen kezembe nyomott mozzarellát, talán még jobban szeretem ha ilyen egyáltalán lehetséges.

 

8. Gasztronómiai kalandok

Pizza, mozzarella, pasta…Mi kell még? A helyi ízeket mindenképpen ki kell próbálni, de aki többre vágyik és már mindent megkóstolt, talán többet is szeretne. Mondjuk egy jó kis főzőtanfolyam? Akár egy napos gyors talpalón is megtanulhatjuk elkészíteni a híres Gnocci alla Sorrentina-t, egy parmigiana di melanzane-t vagy egy jó kis caprese tortát. De ha a jövőben otthon szeretnék készíteni a limoncellot akkor ennek az elkészítését is megtanulhatjuk hamar.1_115.jpg

9. Tarantella

Egyszer pórbáljuk meg. Nem hiszem, hogy visszatérő vendégek leszünk, de ha jó helyet választunk még kellemes élmény is lehet. A tarantellát a források először a XVII. század elején említik. A XIX. században a Szicíliai Királyság szimbólumává vált, és a tarantella név ekkor olvasztotta magába Dél-Olaszország számos táncát.1_114.jpg

 

süti beállítások módosítása