Olaszországi utazások

2016\10\25

Itália 15 legszebb hídja

1. PONTE DEL DIAVOLO - CIVIDALE - Friuli-Venezia Giulia
A híd nevét a legenda szerint arról kapta, hogy a város lakói magától az ördögtől kértek segítséget a híd megépítéséhez. A híd kicsivel több mint 20 méter magas, két boltíven nyugszik egy természetes kősziklán, a Natisone folyó vize fölött. Cividale jelképe is egyben valamint az egyik legismertebb híd a „Csizma” országában.1_70.jpg

2. PONTE VECCHIO - BASSANO DEL GRAPPA-Veneto
A XIII. századi Öreg híd vagy más néven a Ponte degli Alpini (Alpesi híd), egy fedett, fából készült híd Bassano del Grappa városában. Itália egyik legvonzóbb és legromantikusabb helyszíne. A hídról szóló első írásos emlékek 1124 és 1209-re nyúlnak vissza. Ebben az időben vált  szükségessé , hogy a város  2 partja között egy híd épüljön gazdasági, társadalmi és katonai okokból kifolyóan is. Az évszázadok során többször megsérült, elpusztította a folyó vize és emberek is kárt tettek benne. 1450-ben a híd újjá épült, de a század végére ismét rossz állapotba került.  1510-ben francia seregek felgyújtották, majd 1522-ben átépítették. 1524-ben építették újjá először kőből , majd 1531-ben ismét fából. Ez  utóbbit egy árvíz  tette tönkre 1567-ben. A következő híd elkészítésének tervét Andrea Palladio-ra bízták. Az általa épített híd a XVII. század közepéig ellenállt a víz erejének. Az újjáépítés 1750-ben történt meg Bartolomeo Ferracina által. 1813-ban a híd harcok során újra megsérült, és elpusztult. 1819 -1821 között építették újjá, mely 1945-ig állt, amikor is a bombázások alatt elpusztították. Az utolsó formáját 1948-ban nyerte el. A 1966-os árvízben újra megsérült, és a későbbi években megerősítették a szerkezetét. 0_4.jpg
3. PONTE DI RIALTO - VELENCE
A Rialto-híd az Úszó város egyik jelképe is egyben. A város vízi főutcáját a Canal Grande két partját köti össze. A Ponte di Rialto a világ egyik legszebb hídja. 1588–1592 között emelték, Velence legrégebbi hídja a csatorna felett. Már építése óta kereskedelmi központként működik. Méretei: íve 44 m, magassága 7,5 m, szélessége 22 m, alapzata 12 000 cölöp. Fesztávolsága 27,2 m. A Rialto közelében találjuk Velence hangulatos piacát is és a hídon átkelve pedig gyönyörködhetünk az arany üzletek végtelen kínálatában is.01_3.JPG

4. PONTE DEI SOSPIRI-VELENCE
A híres Sóhajok hídja világ egyik legismertebb és legromantikusabb hídja, mely a legenda szerint a börtön felé igyekvők sóhajtozása után kapta a nevét. A Dózse Palota épületét az egykori börtönnel összekötő híd a világ egyik legtöbbet fotózott nevezetessége. Az isztriai kőből készült hidat Marino Grimani dózse parancsára Antonio Contino mester építette 1600-ban. A híd romantikus elnevezése Lord Byrontól származik. A név átment a köztudatba is azzal a népetimológiai magyarázattal, hogy a Dózse-palotában ítélkező bíróságról a börtönbe átkísért emberek sóhaja volt hallható a hídon. A hídhoz fűződő sok rémtörténet elterjedése a költőnek, illetve több romantikus írónak, köztük Victor Hugónak köszönhető. Velence igazságszolgáltatása a kor szörnyű börtönviszonyaihoz képest még humánus is volt. 1660-ban itt szüntették meg először a kínzásokat a világon.2_29.jpg
5. PONTE SCALIGERO DI CASTELVECCHIO – VERONA
Egy gyönyörű híd az Adige folyó felett, mely XIV. század közepén épült. A Castelvecchio híd vagy más néven Scaligeri erődített híd 120 méter hosszú. Építésének idején az íve által átfogott távolság (48,7 méter) világ legnagyobbja volt.  A hidat nagy valószínűséggel 1354 és 1356 között II. Cangrande, Verona ura építtette, hogy biztonságos utat biztosítson magának, ha az uralma ellen felkelés törne ki, és el kellene menekülnie várából. A híd bal parti tornyát 18. század végén, az első koalíciós háborúban ide érkező francia csapatok lerombolták. 1945. április 24-én a visszavonuló németek felrobbantották a hidat, de 1949–1951 között – a bal parti torony kivételével – újjáépítették.1_71.jpg

6. PONTE DI DOLCEACQUA – IMPERIA-Liguria
Dolceacqua egy jellegzetes középkori városka a Nervia folyó völgyében. A városka hangulata varázslatos. Óvárosa olyan mint egy labirintus. De itt élmény elveszni a sötét, keskeny kis sikátorok világában, ahol lépcsőn fel-le járva lakóházak, csábító kis üzletek fogadják a látogatókat.  A városképet a 33 méter hosszú szamárhátíves híd és a Doria kastély képe uralja . A Nervia folyó mentén ,  Genova városától 120km-re található. Monet többször is járt a városban és elvarázsolta  a híd és  a kastély összképe. A hídat egyszerűen a könnyedség ékszereként jellemezte. A középkori hangulatú, zegzugos utcákkal , sikátorokkal tagolt belváros egyedülálló és ha időnk engedi ne fosszuk meg magunkat egy kiváló ebédtől se. A tökkel töltött ravioli és a tartományra jellemző pesto-s tészták kihagyhatatlanok! 2_30.jpg7. PONTE COPERTO – PAVIA
“Ponte Vecchio” néven is ismert Pavia városát köti össze a belvárossal. A Ticino folyó felett ível át az 5 íves híd, mely fedett szerkezetének köszönhetően Itália egyik legkülönlegesebb hídja.2_31.jpg

8. PONTE PALLOTTA \ TREPPONTI – COMACCHIO -Emilia-Romagna
Az 1638-ban isztriai kőből épült híd Comacchio szimbóluma. Pallotta kardinális megbízásából kezdik építeni, innen az elnevezés is.  Commacchiot „kis Velencének” is nevezik, legkülönlegesebb hídja a XVII. században épült Tre Ponti, ami öt szigetet köt össze, így már alakja is igazi kuriózum. 5 lépcsősor vezet fel, a 4 csatorna (Salara, Sant'Agostino, Borgo,San Pietro) felett átívelő hídra.10_17.jpg

9. PONTE GOBBO – BOBBIO - Emilia-Romagna
Egy másik híd melynek történetéhez legendák kötődnek a Pont Gobbo (más néven az Ördög-híd). Hosszú története a római korig nyúlik vissza. Bobbio városában, Piacenza megyében található és szabálytalan formájával kiérdemelte a "púpos" elnevezést. Alig 300 méter hosszan ível át a Trebbiai folyó felett.10_18.jpg
10. PONTE DI AUGUSTO E TIBERIO – RIMINI - Emilia-Romagna
Rimini egyik leghíresebb látnivalója a több mint 2000 éves Tiberius híd (Ponte di Tiberio vagy Ponte D'Augusto). Építése még Augustus császár idején kezdődött. A hatalmas 5 ívvel rendelkező híd, a Marecchia folyót szeli át és a város egyik legfontosabb látnivalója.11_11.jpg
11. PONTE DELLA MADDALENA - BAGNI DI LUCCA-Toscana
Kétségtelenül az egyik legkülönlegesebb híd Olaszországban. Ördög hídnak is nevezik. A XIV. században épült a Serchio folyó felett, a Lucca város környéki tartományban.11_12.jpg

12. PONTE VECCHIO-FIRENZE-TOSCANA
A Ponte Vecchio, azaz Öreg Híd, vagy régi híd, Firenze és egyben talán az egész világ egyik legismertebb hídja. Az Arno-folyó felett átvezető, aranyművesek boltjaival beépített híd. A híd középkori jelenség, hiszen egyszerre híd, utca és piac egyszerre. A hídra épített házak alsó szintjén üzletek sorakoztak, a felső szintek pedig a tulajok lakásait rejtették magukban. Az évszázadok során a világ egyik legszebb városának jelképévé vált. A Ponte Vecchio-ban fedett, az 1565-ben Giorgio Vasari tervei alapján öt hónap alatt épült, egykilométeres, ún. Vasari-folyosó köti össze a Pitti-palotát és az Uffizit. Ez volt az egyetlen olyan híd Firenzében a második világháború idején, melyet a visszavonuló német hadsereg épségben hagyott, az összes többit ugyanis felrobbantotta. 1966-ban a firenzei árvíz idején súlyos károkat szenvedett, azonban egy esztendő alatt helyreállították.11_13.jpg

13. PONTE DELLE TORRI – SPOLETO - Umbria
A Don Matteo című olasz filmsorozat, melyben Terence Hill bűnügyeket megoldó papot alakított, főleg két umbriai városban Gubbio és Spoleto városában játszódott. A Spoleto-i forgatási helyszínek kapcsán sokaknak ismerős lehet már a híd képe. A 236 méter hosszú, 9 íven nyugvó, 90 méter magas gyönyörű híd, Umbria tartományában Colle Sant’Elia és Monteluco között található. A város jelképe is egyben. Egy régi római vízvezetékre épült. A hídról csodálatos kilátás nyílik Spoleto városára , melyet Goethe is megemlít "Viaggio in Italia" Utazás Itáliában című művében. Goethe 1786 szeptemberében indult útnak Itáliába. A német költő régóta vágyott Dante hazájába, ahol irigylésre méltó módon, két éven át utazhatott. Itáliai utazás című könyvében Spoleto ihlette a következő sorokat: „Spoletóba is fölmentem, s a vízvezetékhez is, mely egyúttal híd két hegy között. A völgyet átfogó tíz téglaív századok óta áll rendíthetetlen nyugalommal a helyén, s a víz vígan csorog Spoleto minden zegében-zugában…12_5.jpg

14. PONTE SANT’ANGELO – RÓMA - LAZIO
Ponte di Adriano (Hadriánusz) néven is ismert. A híd neve az ókorban Pons Aelius volt, mivel Hadrianus építtette, hogy könnyebben megközelíthetővé tegye mauzóleumát. 134-ben készült el. A Ponte Sant' Angelo az Angyalhíd a Tevere jobb partján álló Angyalvárat köti össze Róma városával. A 130 méter hosszú, Tevere felett átívelő Bernini szobrokkal díszített híd Róma egyik legszebb látnivalója is egyben.10_19.jpg

15. PONTE DI ATRANI - Campania
Romantika, nyugalomra, varázslatos táj és mesésen kék tenger ez Dél-Itália, és Atrani, az Amalfi-part kevésbé ismert városa. Ez az eldugott kisváros Olaszország és az Amalfi-partvidék egyik gyöngyszeme, és 1997 óta az UNESCO Világörökségének is része. A különlegesen szép híd Atrani városát köti össze Amalfival. Az egyenes panoráma híd , a sziklaoldalba épült kis házakkal, a gyönyörű tengerparttal valóban képeslapra kívánkozik.14_1.jpg

 

2016\10\13

A legszebb karácsonyi vásárok Olaszországban

A karácsonyi ünnepek közeledtével felejthetetlen élmény egy mézeskalács és fahéj illatával betöltött karácsonyi piacon vásárolgatni a portékából vagy csak andalogni az aprófényekkel díszített színpompás utcácskákon. Trento, Bolzano, Verona, Firenze karácsonyi piacai megannyi meglepetéssel várják a látogatókat. Trentino Alto Adige tartományától a Pó síkságon át Dél-Olaszországig kisebb-nagyobb adventi vásárok színesítik a helyiek életét és a turisták élménybeszámolóit. Az alábbiakban Olaszország legszebb adventi vásáraiból készítettünk egy rövid válogatást, ahol az árusok színes kínálata mellett, koncertek, sült mandula és gesztenye, valamint számtalan helyi ínyencség várja a látogatókat. A Karácsonyi csillagok útvonal 5 adventi vásárt jelent, melyek közül az első Merano, majd Bolzano, Bressanone, Vipiteno és végül Brunico varázslatos téli vásárai. Az advent egészen különleges élményt nyújt azt olasz Alpokban, ahol a mediterrán és német kultúra, hagyomány és szokások találkoznak. Az adventi hangulat különleges hátterét a középkori városok adják. Egy adventi utazás felejthetetlen élményt jelent Dél-Tirolban, ahol a mediterrán és német kultúra találkozik, de egy toszkán látogatás is garantáltan emlékezetes lesz Firenze adventi piacával és Télapó házával...

 

1. Bolzano
Kezdjük északról dél felé haladva, Itália legnagyobb és talán legszebb adventi vásárával. Bolzano Dél-Tirol székhelye, az ország egyik kulturális, kereskedelmi és ipari központja. A havas hegycsúcsok, színes lampionok, az éttermek kovácsoltvas kandallóiban lobogó tűz garantáltan mindenkinek a szívét megdobogtatja. Karácsony előtt a Piazza Walther megtelik a fahéj, forralt bor és a karácsonyi sütemények illatával, mely egyedülálló hangulatot ad az egyébként is hangulatos városközpontnak. A csábítóan illatozó sütemények, kekszek, a kandírozott gyümölcsökkel készített Zelten , az almás rétes látványának nehéz ellenállni. Legelőször 1990-ben Bolzano-ban rendezték meg az ország legrégebbi és a mai napig legjelentősebb, legnagyobb karácsonyi vásárát. Romantikus fények, gyertyák , varázslatos ünnepi kivilágítás adja meg a vásár csodálatos hangulatát. A gyönyörű kézműves fafaragások, és ajándéktárgyak, karácsonyi díszek kínálatának nehéz nemet mondani. Illatos gyertyák, szárított gyümölcsökből készített csillagok, díszes betlehemek… Vásároljunk a különböző karácsonyi Panettonekból, a finom karácsonyi kalácsokból (Stollen), hogy haza is vigyünk a mesés bolzanói hangulatból egy keveset. 2018. November 23- Január 6.01_5.JPG

2. Merano
A meránói karácsonyi vásár immáron közel két évtizedes múltra tekint vissza. November végétől, január elejéig a város ünnepi díszbe öltözik és a Piazza Terme megtelik a színes portékákat kínáló bódékkal. Az ünnepélyes megnyitó 2016. november 24-én 17 órakor lesz. Ettől a naptól kezdve a vásár mindennap 10.00-19.00 óra között várja a látogatókat. A Lungo Passirio és a Piazza Terme környéke Advent idejére teljes karácsonyi pompába öltözik. Ebben a varázslatos időszakban, amikor az alpesi tájakat karácsonyi hangulat járja át, mindenképpen érdemes ellátogatni a Karácsonyi csillagok útvonal egyik dél-tiroli városába. A Mercatini di Natale Merano, Alto Adige egyik legfontosabb rendezvénye, a Green Event (2014-től 5 karácsonyi vásár tartozik bele) koncepció követője, mely fontos és kiemelt szerepet ad a régi hagyományoknak, kézművességnek , bio termékeknek és az energia takarékosságnak is. A karácsonyi kivilágításban a zöld csillagok fények jelképezi a Green Event kiemelt szerepét. A vásáron megismerhetjük a helyi szokásokat és népviseletet is illetve ízelítőt kapunk a dél-tiroli kultúra hagyományaiból. A karácsonyi ajándékok széles kínálata, a helyi specialitásokat kínáló bódék, a finom forralt borok illata igazi ünnepi hangulatba öltözteti szívünket. Kóstolóinkat kezdhetjük az édességekkel is hiszen a kínálat igen csábító: almás rétes, pan pepato, fánkok, tirtlen… 2018. November 24- Január 6.1_73.jpg

3. Vipiteno
Ugyancsak Dél-Tirolban, a Brenner-hágótól alig néhány kilométerre, található Itália legészakibb városa Vipiteno, mely szintén egy csodálatos adventi vásárral várja a látogatókat.  A késő középkori bányavárosban is karácsonyi vásár díszkivilágítása szívet melengető. A fűszerek, a fahéj és a házilag készített édességek varászlatos illata, a zene mind mind garantálja az ünnepi hangulatra való felkészülésünket. Sült gesztenye és mandula, kandírozott gyümölcsök, meleg almás rétes, forralt bor és sok más finomság mellett érdekes programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. 2018. November 24 - Január 6.2_33.jpg

4. Trento
Olaszország, Alto Adige tartomány egyik legfontosabb karácsonyi piaca. Az első Mercatino di Natale Trento városában 1993.december 24.-én, nyitott meg 22 kiállítóval. Az idei 22. trentói adventi vásár 2016. november 19-én nyit ki a látogatóknak. A Piazza Fiera területén megrendezett vásárt, az alpesi vidék egyik legszebb karácsonyi vásáraként tartják számon. A vásár 2018. november 24. és január 6. között tart nyitva. A régi városfalak ölelik körbe a fényárban úszó faházakat, melyek gyönyörű kézműves termékeket, karácsonyi díszeket, gyertyákat, ünnepi édességeket és helyi különlegességeket kínálnak. A vásár 10:00 és 19:00 között tart nyitva. A vásár számokban: 530.000 ezer látogató, 20.000 eladott karácsonyi ajándékcsomag, több mint 100 autóbusz minden hétvégén, 10.000 liter eladott forralt bor. 3_33.jpg

5. Levico Terme
Trento egyik legszebb karácsonyi vására egy meseváros hangulatát kelt életre. A Habsburg Park (Parco secolare degli Asburgo) területén fastandokat állítanak fel, amelyekben hagyományos kézműves termékeket és helyi finomságokat kínálnak. A karácsonyi vásárra ellátogató turisták gyönyörű kézműves darabokat, játékokat, karácsonyfa díszeket és helyi specialitásokat vásárolhatnak. 2018. November 25- Január 6.4_22.jpg

6. Milánó
Az 'O bej! O Bej!' vagy Fiera di San Ambrogio karácsonyi vásár Milánóban minden év december 7-én nyílik meg. 2017-ben december 7-10. között, 08.00-20.00 várja a látogatókat. December 7-én Milánó védőszentjéről, Szent Ambrusról (Sant Ambrogio) is megemlékeznek, így ezen a napon évszázadok óta vásárt rendeznek a Sforza-kastély udvarában. 25.000 négyzetméter területen , 380 kiállító várja a látogatókat. A piac elnevezése még 1510-ből származik amikor is egy pápai követ Giannetto Castiglione ajándékait fogadva a gyerekek „o belli, o belli” vagyis „ de szép” kiáltásokkal örvendeztek. A színes fényekben pompázó városban jégpályák, betlehemek, utcai árusok várják a turistákat. Vin brulé (forralt bor) sült gesztenye és a jellegzetes Firunatt (gesztenye füzér) illata tölti be a teret. December 11-től-Január 8-ig a Dóm tér hagyományos karácsonyi vására várja a látogatókat, mely a Corso Vittorio Emanuele és a Via dell'Arcivescovado között kerül megrendezésre. Nagyjából 80 karácsonyi bódét állítanak fel, ahol helyi termékek és ajándéktárgyak vásárolhatóak. Idén 11. alkalommal nyit meg a Villaggio delle Meraviglie (Giardino Indro Montanelli), ahol 4D mozi, hatalmas jégpálya, Télapó háza és számtalan program vár kicsiket és nagyokat. Nyitva december 2-január 7. között.5_34.jpg

7. Verona
Veneto tartomány festői és romantikus városa évről-évre népszerűbb karácsonyi piaca miatt is. A város főterén megrendezésre kerülő adventi piacon. A Piazza Signori terén legalább 60 bodé kerül felállításra, melyek karácsonyi ajándéktárgyaikat kínálják a vásárlóknak. Vasárnaptól csütörtökig 10.00-21.30 között, péntek szombat 10.00-23.00 óra között várják a látogatókat. (2018. November 1-December 26.)6_22.jpg

8. Firenze
Toszkána, és a reneszánsz szülőföldje Firenze, minden évszakban kitűnő választás. A XIV. adventi vásár szintén nagyon sok látogatót vonz a városba. Idén december 2-án nyit és 10.00-20.00 között várja a látogatókat. Az immár hagyománnyá vált karácsonyi piac a Piazza Santa Croce terén kap helyett. A kínálat végtelen, a hangulat pedig garantáltan emlékezetes marad mindenkinek. De ha már toszkánában járunk, keressük fel Télapó házát is Montecatini Terme városában, ahol egy kicsit újra gyermeknek érezhetjük magunkat. November 4 és január 6. között folyamatosan várja a látogatókat ez a különleges hely, mely nagy élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nyitva 10.00-19.00, belépőjegy 13EUR/fő Firenzei karácsonyi vásár: November 28-December 17.

 

Utazási ajánlatok: ITT

 

verona trento bolzano karácsony advent

süti beállítások módosítása