Itália 15 legszebb kikötője

Olaszország legszebb kikötővárosairól lesz most szó. A listában szerepelnek a kisebb, festői kikötők ahonnan napi hajókirándulásokra indulhatunk és a nagyobb , komphajók fogadására alkalmas kikötővárosok is, melyek látnivalóik, hangulatuk miatt kerültek fel a listára. 1_235.jpg

1. Portovenere

Liguria régióban, La Spezia megyében található. 1997 óta a közeli Palmaria, Tino és Tinetto szigetekkel, valamint a Cinque Terrével együtt az UNESCO Világörökségének része. Portovenere szépsége számos költőt ihletett meg az évszázadok folyamán. Eugenio Montale , Byron is dicsőítette szépségét.  Portovenere az úgynevezett Költők öblében (Golfo dei Poeti), egy sziklás félszigeten fekszik. Az öböl onnan kapta nevét, hogy híres írók és költők, mint a már említett Byron, Shelley vagy Lawrence szívesen időztek itt. Jellegzetes, színes házsor által határolt kikötőjével, a várba felvezető hangulatos sikátoraival és a szikla tetején álló Szent Péter templommal Portovenere varázslatos látványt nyújt. Portovenere közelében található 3 kis sziget, Palmaria, Tino és Tinetto, melyeket a kikötőből induló hajókkal meg is kerülhetünk.

5_155.jpg

2. Piombino

Az ősi település egykor az etruszkok fontos kikötője volt, a középkorban pedig a Pisai Köztársaság használta ugyanilyen célokra. Elba szigetével szemközt fekszik ez a város, mely nemcsak mint kikötő érdekes , hanem történelmével is figyelemreméltó. A város sokaknak csak azért ismerős mert kikötőjéből indulnak a hajók a festői Elbára. Közel egy órás hajóúttal érhető el a sziget. Szárnyas-és komphajók egyaránt indulnak Portoferraio városába. A város alapítása az etruszkok idejére nyúlik vissza. A várost körülölelő falakat, és az 1502-ben átalakított kastély terveit  Leonardo da Vinci készítette el , amikor Cesare Borgia kérésére védelmi szerepet ellátót erődítmények tervezését elvállalta.5_156.jpg

3. Camogli

Ligúria tartomány egyik elbűvölő, romantikus kisvárosa Camogli. A "Paradicsom öbölben" (Golfo Paradiso) fekvő kis halászfalu varázslatos hangulata és a bájos kikötő garantáltan lenyűgözi a látogatókat. Egy jellegzetes színes, magas házsor található a tengerpart mentén, melyek terracotta , rózsaszín, sárga és zöld különböző árnyalataiban pompáznak, zöld zsalugáterekkel. Az ablakok körül a Liguriában is jellemző "trompe l'oeil" díszítéseket láthatjuk. A történet szerint a halászfaluból tengerre induló halászoknak ezek a magas, színes házak segítettek a tájékozódásban, hogy hazataláljanak a tengerről. Camogli kikötőjéből hajóval ellátogathatunk a San Fruttuoso apátsághoz és Portofino bájos városába is.5_157.jpg

4. Gaeta

Gaeta festői városát Lazio tartományában találjuk. Alapításának a története a IX. századra nyúlik vissza. A viharos történelmi múlttal rendelkező város ma fontos halász- és olajkikötő, de aranyhomokos strandjainak köszönhetően legalább ennyire népszerű üdülőhely is. A városka látnivalóin kívül ( Castello, Dóm, Chiesa di S. Giovanni a Mare) a környéken is számos érdekes látnivaló vár ránk. (Monte Spaccata és a Grotta del Turco , Mausoleo di Lucio Munazio Planco, La Pinacoteca di Arte Contemporanea stb. 5_158.jpg

6. Ponza

Igazi gyöngyszem a Tirrén tengerben ez a vulkáni eredettű apró sziget, mely a búvárok paradicsoma is, és elbűvölő kikötője sokak szívét megdobogtatja. A mediterrán hangulat szerelmeseinek ideális helyszíne a pasztellszínű házak, az öreg halászcsónakok, a remek éttermek és hangulatos kávézók romantikus világa. Az olasz elitt népszerű üdülővárosa, Sophia Loren, Jacques Cousteau, Gina Lollobridgida és Michael Douglas kedvenc üdülőhelyeként is ismert. A Lazio partjai közelében elhelyezkedő Pontine szigetvilág egyik legnagyobb szigete. A sziget keskeny formája délről La Guardia Faraglione-től észak-kelet felé a Punta dell’Incenso-ig nyúlik el. A Pontine-szigetek több történelme fordulatokban igen gazdag volt. Caesar uralkodása alatt a politikai foglyokat száműzték Ponza és Ventotene szigetére, és az 1940-es években ugyanígy tett Mussolini is. Gyönyörű kirándulásokat tehetünk a vadvirágokkal, fügefákkal, és szőlőültetvénnyekkel borított vidékeken.  5_159.jpg

7. Tropea

Calabria tartományának egyik legszebb városa. Nduja, hagyma, gyönyörű tengerpart , hatalmas kikötő és a város jelképe a Santuario di Santa Maria dell'Isola...Festői óvárosa a partvidékből merőlegesen kiemelkedő 40 méter magas mészkő sziklán fekszik. Kikötőjéből egy napos kirándulásra Szicília apró szigeteire is eljuthatunk.6_54.jpg

8. Cefalù

Természetesen Szicília szigete sem hiányozhat a listáról. Számos kikötővárosa közül , szépsége miatt Cefalú városát kell megemlítenünk. Legyen nappal vagy éjszaka, a városka hangulata és a Porto Vecchio negyede magával ragadó, ez nem kétséges.6_55.jpg

9. Polignano a Mare

Nel blu..dipinto di blu...Nem véletlenül találjuk itt Domenico Modugno szobrát is, hiszen a híres dal is itt született. Puglia tartomány bájos fehér városa Bari közelében található. Cala Ponte Marina , Polignano a mare városának új kikötője, mely 316 hajó befogadására alkalmas. Az Adriai-tenger gyöngyszeme, "perla dell'Adriatico", egy szikla tetejére épült. Kristálytiszta tenger, isteni ételek és italok várnak itt ránk , na és persze a méltán híres barlang étterem a Ristorante Grotta Palazzese.6_56.jpg

10. Levanzo

Szicília legszebb kis falvait, zsúfoltságtól mentes strandjait az Egadi-szigeteken találjunk. Ezek közül is a legkisebb, Levanzo melynek fő látványossága a Grotta dei Genovesi barlang, a Világörökség része. A barlangban 5-6 ezer éves ősi falfestésekre bukkantak a régészek. Levanzo festői kikötőjéből ebéddel és fürdőzéssel egybekötött szigettúrákat tehetünk.6_57.jpg

11. Porto Santo Stefano, Grosseto

Toszkánában, Grosseto közelében található az Argentario vidékének legszebb kikötője. Porto Santo Stefano városából a toszkán szigetvilág gyöngyszemeihez kirándulhatunk el. Egy hajókirándulás Giglio és Giannutri szigetére garantáltan felejthetetlen élmény lesz. 6_58.jpg

12. San Remo, Imperia

Az 56 000 lakosú üdülőhely ligúria festői partszakaszán fekszik, a francia határtól mintegy 20 kilométerre. Világszerte ismert a sanremói kaszinó, valamint a Riviera dei Fiori (Virágospart), amely a szegfűiről, rózsáiról és virágpiacáról nevezetes. Nem véletlenül hívják Sanremót „virágvárosnak". Sanremo az olasz Riviéra egyik híres üdülővárosa. Az egykori halászfalu mára ismert és felkapott nyaralóhely. A város festői kikötője, kávézóival, és éttermeivel, festői óvárosa (La Pigna), és elegáns bevásárlóutcái remek program minden látogató számára. 

6_59.jpg

13. Brindisi

Brindisi városa Puglia tartományában található.Jelentős forgalmú kikötőváros. Az öböl, amely egy kiváló természetes kikötő, mélyen benyúlik a szárazföldbe nyugati irányban és két ágra szakad. Brindisi festői óvárosa a két ág közötti félszigetre épült.  A mediterrán kikötőváros romantikus óvárossal, pálmafás tengerparti sétányokkal lepi meg a látogatókat. Hangulatos éttermek, homokos és köves strandok és hajók, jachtok minden mennyiségben.

1_236.jpg

14. Capri

A világ egyik legszebb szigete az elegáns Capri, ahová naponta komphajók, luxus jachtok tömege érkezik meg.  A világ egyik leghíresebb és legdrágább kikötőjét találjuk itt. Arab sejkek milliárdos hajói ringatóznak itt a vizen, de Giorgio Armani, Dolce e Gabbana, Abramovich, Fabio Cannavaro hajójával is találkozhatunk a kikötőben. .A Marina Grande Capri legnagyobb kikötője, ennek közelében található a sziget legöregebb temploma a San Costanzo.1_237.jpg

15. Porto Cervo

Szardínia szigetén találjuk Porto Cervo világhírű kikötőjét, mely 700 hajó befogadására alkalmas.  A Costa Smeralda központja, a luxus jachtok kikötőhelye, a sztárok és a paparazzik világa. A világ egyik legdrágább kikötője, nem hivatalosan a Smaragd-part fővárosa is egyben. 

1_238.jpg